



csöp(p)nyi (kortárs művészeti) galéria Székesfehérvár belvárosában
izgalmas esemény kerekedett a skype-kapcsolaton keresztül egyenesen Indiából bekapcsolódó Kondor Valéria megnyitójából. a kb. félórás beszélgetésen kitértünk az alkotási folyamattól az akvarelleken keresztül az elkövetkező kiállításokig.
akik eljöttek – szerintünk – mindenképp egy érdekes élményben lehetett részük, akik pedig nem, azok most már tudni fogják, hogy mit hagytak ki!
a skype-beszélgetést is felvettük és amint megtaláljuk a módját, hogy közzétegyük, jelezni fogunk!
a megnyitó | 2012. február 10. 18 óra
ameddig nyitva | 2012. március 9.
a kiállító | Kondor Valéria, festőművész
a kiállítás címe | 1 + 1
aki megnyitja | az alkotó webkamerán egyenesen Indiából
a helyszín | csöp galéria | székesfehérvár | rákóczi u. 25.
a képekről |
Festményeim készítése során a képalkotás módjait, örömét, gesztusait fedezem fel. Szeretem a könnyű, ropogós vizes technikákat és az olajfestéket. Festés közben hagyom, hogy a képi elemek egymás vonzásába kerüljenek és ezáltal kialakuljon a saját kommunikációjuk a képen belül. Szeretem az elsődleges, dinamikus ecsetnyomokat kombinálni finom kidolgozásokkal és nyomott részletekkel. Munkáim középpontjában megjelenik az emberi alak, ami gyakran csak sziluettként szerepel és a környezet helyezi a történetbe. Az emberi alak olyan egyetemes szimbólum, amivel könnyű dolgozni és a néző is a könnyen helyezkedik bele. Az utóbi időben, egyre több feminin téma kerül felszínre mert Indiában élni nőként, anyaként a mindennapi életemben is elsődleges feladat, kihívás és öröm.
A festésen kívül a szőnyegkészítést tanulmányozom. A szőnyegtervezéskor régi tradíciókat fedezek fel és egy másfajta képi világgal, jelrendszerrel dolgozhatok.
1996 | Akvarell Biennálé, Eger
Díjazott a Heves megyei Sport és Kulturális bizottság által.
Dobó István Vármúzeum a gyűjteményébe vette a díjazott festményt.
1997 | Téli Tárlat, Miskolc
1998 | Akvarell Biennálé, Eger
1999 | Téli Tárlat, Miskolc
2000 | Akvarell Biennálé, Eger
2001 | Kastély fesztivál, Lovasberény
Tavaszi Tárlat, Salgotarján
2002 | Akvarell Biennálé, Eger
2003 | Tavaszi Tárlat, Salgotarján
2007 | State Art Gallery, Hyderabad, India
2008 | Palette Art Galley, Jodhpur, India
2009 | “Roaming synergy” Taj Deccan, Hyderabad, India
Gen Next 4, Kolkata, India
Three Ravens Gallery, Philadelphia, USA
2010 | X.Akvarell Tiennanlé, Losonc, Szlovákia
Magyar Kulturalis Intézet, Pozsony, Szlovákia
1998 | Művelődési Ház, Pétervására
Kondor Valéria kiállítása a galériában
a mai napon a postás meglepett bennünket valamivel, ami leginkább 2012. február 10-én nyer majd értelmet!
addigis gondoltuk megosztjuk veletek a postacsomag kibontásának körülményeit. talán nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, hogy a következő kiállítóval kapcsolatos és a csomag egyenesen Indiából érkezett hozzánk.